omsz
>>
    OMSZ      IDŐJÁRÁS      ÉGHAJLAT      LEVEGŐKÖRNYEZET       ISMERET-TÁR   
Ismeret-tár főoldal |  Meteorológia iskola |  Felhőatlasz |  Iránytű |  Érdekességek, tanulmányok |  EISZ
 |  Honlaptemető 
Felbontás: KicsiFelbontás: NormálFelbontás: KözepesFelbontás: NagyobbFelbontás: Nagy Copyright © 
1900-tól az I. világháborúig

A századfordulón (1900) az időjárás-előrejelzések alapja a korábban említett szinoptikus térképek (légnyomási és hőmérséklet eloszlási térképek) rajzolása, s az ezek sorozatából megismert időjárási folyamat gondolati folytatása (extrapolálása) volt. A térképeket eleinte naponta egyszer, mindig azonos időpontra vonatkoztatva, és csak a földfelszíni állomásokon mért adatokból készítették el. E térképek rendszeres tanulmányozásának eredményeként ugyan folyamatosan bővültek a levegőáramlási törvényszerűségeiről szerzett ismeretek, de ezek az ismeretek ekkor még csak "kétdimenziósak" voltak. Ennek a "földhözragadt"-ságnak ebben az időben volt egy elvi és egy gyakorlati oka.
Az elvi ok: a korabeli szakemberek egy jelentős része úgy látta, hogy az időjárás lefolyásának színtere egy vékony földközeli légréteg, elegendő a vizsgálatokat a földfelszíni mérésekre alapozni.
A gyakorlati ok pedig: nem alakultak még ki ebben az időben a magas-légkör, a "harmadik dimenzió" jobb megismeréséhez szükséges mérések módszerei és technikái, amelyek segítethették volna az elvi tévedés tisztázását.
Azt képzelni azonban, hogy ebben az időben a szakemberek mind "egysíkúan" gondolkodtak, hiba lenne. A törekvés a tudósokban arra, hogy a magas-légkör fizikai tulajdonságairól, mozgásának törvényszerűségeiről egyre többet megtudjanak kezdettől fogva adva volt, csak a lehetőségek voltak korlátozottak. Az a néhány hegyi obszervatórium, amely abban az időben működött rendszeres mérési adatokkal szolgált ugyan, de tudjuk, a levegő viselkedése a hegy felszínének közelében alapvetően más, mint a szabad légkörben, a hegy önmagában befolyásolja a levegő tulajdonságait, mozgásait. A XIX. század elején és közepén ezért csak közvetett eszközök voltak a magas-légkör áramlásainak megfigyelésére. Ezt a közvetett lehetőséget a felhőzet mozgási irányának, sebességének, fejlődésének, illetve feloszlásának folyamatos vizuális megfigyelése és leírása adta. Ez a tevékenységet - egykori, ma már elfelejtett nevén - a "felhőhuzam" megfigyelést a megfigyelő állomások, obszervatóriumok eleinte csak alkalomszerűen, később az észlelői utasításokban megfogalmazott egységes elvek alapján végezték. A megfigyelések eredményei egyre gyakrabban szerves részévé váltak a nemzetközileg is szerveződő rendszeres adat- és információ cserének.
Itt kell egy kis kitérőt, azaz említést tennünk arról az "előrelátás"-ról amelyről szakmai elődeink a gyakorlati teendők kialakítása során - ha ösztönösen is - de már a kezdet kezdetén tanúságot tettek. Ez pedig az a mód volt, ahogy a rendszeres, az első perctől számítva nemzetközinek is számító, kezdetben tisztán a kölcsönösségen alapuló meteorológiai adat- és információ-cserét megszervezték. A megfigyelés helyét, időpontját, a mért adatokat és a megfigyelt jelenségeket rendezett, logikusan felépítetten számokkal helyettesítették, a számokat öt számjegyű csoportokba sorolva kódolták és ezek a számkódok (synop-kódok) kerültek kicserélésre. Ezeket a kódokat eleinte (XIX. század közepe) csak a földfelszíni megfigyelések számára dolgozták ki, de a későbbi évtizedekben csaknem minden újabb, kicserélésre kerülő meteorológiai információ számára kifejlesztették (aerológiai táviratok, időjárási radarinformációk, előrejelzési térképek, stb.). A módszer egyik nagy előnye az volt, hogy a közlendőket rendkívül könnyen kezelhetővé és - lévén nemzetközi adatcseréről is szó - minden fordítás nélkül bármely nyelven érthetővé tette. A másik hatalmas előnyét az jelentette, hogy ez a számkód-rendszer, apró módosításokkal az első perctől kezdve input adatforrásként szolgált a - XX. század közepén a meteorológiába berobbanó - számítástechnika számára.
Ez után a kis kitérő után visszatérünk ahhoz a fejlődéshez, amely az 1900-as évek első másfél évtizedében, a magas-légkör megismerésében egyre bővülő és egyre inkább közvetlenné váló eszközök és módszerek alkalmazása terén bekövetkezett. Az alkalmi műszeres mérések a XIX. század során, a léghajózás elterjedésével, elsősorban Európában, egyre gyakoribbá váltak, sőt nemzetközi egyezmények születtek úgynevezett "felszállási napok" szervezésére, amikor a kontinens több helyén, azonos napon és e lehetőségekhez mérten azonos időpontban végezték a méréseket, az eredményeit pedig kicseréltek.
Kézzel rajzolt időjárási térkép 1893-ból
A XX. század első éveiben egyre gyakoribbá váltak az utas nélküli, úgynevezett szabad-légömb felszállások, eleinte műszerek nélkül, csak a szél megfigyelésére, később légnyomás-, hőmérséklet- és nedvességmérő műszerekkel felszerelve. Ezek a műszerek, a "ballon-szondák" egy-egy hegyes mérőkarral, óramű hajtotta hengerre erősített, kormozott alumíniumlapra karcolták fel mérési eredményeiket. A ballon szétpukkanását követően ejtőernyővel ereszkedtek le a földre. A megtalálót egy utasítás tájékoztatta arról, hogy a szondát hol kell leadni és az érte járó jutalmat felvenni. Rendkívül pozitív magyarországi tapasztalat, hogy a szondák 80-90 %-a, döntő többségében újrahasznosíthatóan visszakerültek az azokat felbocsátó szakemberekhez. Történtek magassági légállapot mérések egyéb eszközökkel, pl. több kilométer hosszú dróthuzalon felengedett nagyméretű sárkányokkal magasba emelt szondákkal, vagy a magasabb építményekre, tornyokra, stb. felszerelt, folyamatos mérési lehetőségeket biztosító műszerekkel (pl. Eiffel-torony).
Korabeli kollégáink a szaporodó felsorolt és fel nem sorolt lehetőségek kihasználásával egyre többet tudtak meg a légkör magasabb rétegeinek meteorológiájáról. Ezek az elméleti eredmények egyre több lehetőséget és eszközt adtak az időjárás előrejelzésével foglalkozó szakemberek kezébe. Lehetővé tették, hogy a korábban ismertetett prognózis módszert, a közel múlt időjárás folyamatainak jövőbe történő extrapolálását fizikai okoskodással, a magas-légkör fizikai törvényszerűségeinek (a természetes légrétegek hőmérsékleti gradiense, a függőleges légmozgások időjárásra gyakorolt hatása, stb.) számbavételével egészítsék ki. A tengerhajózásnak az időjárás előrejelzések fejlődésére gyakorolt hatását már említettük. A XX. század elején a meteorológia közlekedés egy másik nagy ágával, a repüléssel került szoros kapcsolatba. Ez a kapcsolat azonban már kétirányú utca volt, nemcsak a magas-légkörről szerzett ismeretek járult hozzá az első naptól kezdve a repülés biztonságához, hanem a repülés is sokat adott a meteorológiának a légkör jobb megismerését szolgáló erőfeszítésekben.

Meteorológiai ballon felengedése 1912-ben
NOAA Photo Library

   Előszó 
   Az 1900-as évek előtt 
   A két világháború között 
   A harmincas évektől a II. világháborúig 
   A II. világháború és az újjászületés (1939-49) 
   Az ötvenes évek 
   Új szemlélet az előrejelzések készítésében 
   Az első fizikus szemléletű időjárás-előrejelzés 
   Az első sikeres számítógépes időjárás-
     előrejelzés magyar részvétellel 
   Hogyan készül a számítógépes előrejelzés 
   Mi a baj a számítógépes előrejelzéssel 
   Káosz az előrejelzésben - a káosz előrejelzése 
Meteorológiai alapismeretek 
Klímaváltozás Magyarországon