2022-ben három olyan hónap volt, amikor az 1991-2020-as sokévi átlagnál alacsonyabb volt a középhőmérséklet (3. ábra). Két tavaszi hónap, a március és az április, valamint egy őszi hónap, a szeptember telt csak az átlagosnál hűvösebb idővel. A többi kilenc hónap legalább 1°C-kal melegebb volt az 1991-2020-as normálnál. A legnagyobb különbség februárban adódott (+3,1°C), míg 2°C-ot meghaladó anomáliát tapasztaltunk júniusban, augusztusban és decemberben is. A 2022-es nyár a legmelegebb volt 1901 óta, melyhez hozzájárult, hogy az augusztus a 2., míg a június a 3. helyre került az 1901-2022-es időszakot felölelő sokéves adatsorban. Az éves középhőmérséklet 11,83 °C volt, ami 1,1 °C-kal haladta meg az 1991- 2020-as normált.

3. ábra
Az országos havi középhőmérséklet eltérése a sokévi (1991-2020-as) átlagtól 2022-ben (homogenizált, interpolált adatok alapján)

Január

Január első napján a kontinens belsejébe nyúló anticiklon a Szahara felől enyhe levegővel árasztotta el térségünket. Ennek köszönhetően 9 °C-kal volt melegebb, mint az 1991-2020-as sokévi átlag. Az ezt követő napokban több hullámban időjárási frontok vonultak át hazánk felett. Emiatt változékonnyá és szelessé vált időjárásunk, de továbbra is a megszokottnál 6-8 °C-kal enyhébb, kora tavaszias volt az idő. Ezt követően egy hullámzó frontrendszer hatására hideg és száraz levegő érkezett a Kárpát-medencébe, így az ilyenkor szokásos érték alá süllyedt a hőmérséklet. Átmenetileg 17-én és 18-án a normál fölé emelkedett a hőmérséklet, azután újra hidegebb napok következtek. A hónap utolsó hetében 2-5 °C-kal enyhébb volt az idő a megszokottnál. Ennek ellenére több hidegfront is átvonult hazánkon, melyek hatására 28-án és 30-án szinte az egész országban viharossá fokozódott a szél (4. ábra).

Február

Februárban a napi átlaghőmérséklet országos átlaga túlnyomóan a sokévi átlag felett alakult. Mindössze 2 nap volt, amikor ez alá süllyedt, akkor is csak minimálisan. Eleinte 2-3 °C-kal, majd 3-5 °C-kal a sokéves értékek fölé kerültek a napi középhőmérsékletek. Ennek egy február 12-én érkező hidegfront vetett véget, mely mögött több fokkal hűvösebb levegő érkezett fölénk. Ezért 13-án mintegy fél fokkal az 1991-2020-as átlag alá süllyedt a hőmérséklet, a következő naptól viszont már ismét melegedés következett. Ez 18-án tetőzött, amikor 7 °C-kal volt magasabb az országos napi átlaghőmérséklet, mint a normál. Ezután lassan, de szinte folyamatosan csökkent a hőmérséklet, viszont még így is – a hónap utolsó napját kivéve – az átlag felett maradt, 28-án is csak mintegy fél fokkal maradt el az ilyenkor szokásostól (4. ábra).

Március

A megszokottnál hűvösebb idővel kezdődött a március. Egy magassági hidegörvény hatására lassan hűlt az idő. 8-9-én egy anticiklon peremén átmenetileg egy összeáramlási vonal hatására mérséklődött az éjszakai lehűlés, így kis mértékben emelkedtek a napi középhőmérsékletek. Ezt követően a Kelet-Európai-síkság felett uralkodó anticiklon peremére került térségünk, melynek hatására északkeleti áramlással szárazabb, hidegebb levegő érkezett és okozott lehűlést. Március 11-én már több mint 6 °C-kal volt hidegebb a sokévi átlagnál. A hideg levegő beáramlásának megszűnésével fokozatosan erősödött a nappali felmelegedés, és a fagyos éjszakák dacára is növekedtek a napi középhőmérsékletek. Március 15-én éjszaka északnyugat felől egy kisebb ciklon érte el Magyarországot, ami lehűlést okozott, majd 18-tól anticiklon hatása alá került térségünk, ezért napos, száraz idő volt, eleinte kemény éjszakai fagyokkal. Fokozatosan emelkedtek a napi középhőmérsékletek, március 22-től egészen a hónap végéig a szokásosnál melegebb idő uralkodott. A hónap végére leépült az anticiklon, az átalakult nyomási viszonyok kedveztek a hőmérséklet emelkedésének, így a hónap legmelegebb napja 29-e lett (4. ábra).

4. ábra
Napi országos középhőmérsékletek eltérése az (1991-2020-as) átlagtól; 2022. január, február, március (homogenizált, interpolált adatok alapján)

Április

Április első napjaiban egy ciklon hátoldalán sarkvidéki levegő áramlott térségünkbe, ennek hatására markáns lehűlés jellemezte ezen napokat. 3-án csupán 2,3 °C volt az országos napi középhőmérséklet, ami 8 °C-kal marad el az átlagtól. 4-én reggel sokfelé fagyott síkvidéken is. Ezt követően nyugati áramlással melegedés kezdődött, 6-án már a szokásosnál melegebb volt, de nem tartott sokáig, mert 8-9-én egymás után két hidegfront érkezett. Ezt követően a hónap közepéig anticiklon fejtette ki hatását Magyarország felett. Éjszakánként többfelé fagyott, de nappal egyre magasabb lett a hőmérséklet. 15-én egy hidegfront jelentős lehűlést hozott, április 21-ig többfelé visszatértek a fagyok is. Ezt követően csupán a fagyzugos helyeken fordult elő fagy. A következő napokban ugyan több front is átvonult, viszont egyik sem okozott nagyobb hőmérséklet-változást, fokozatos melegedés kezdődött (5. ábra).

Május

A hűvös áprilist egy meleg május követte. Folytatódott az április végén elkezdődött melegedés, így 4-én már a megszokottnál melegebb volt. Május 10-től egy hullámzó frontrendszer előoldalán tovább fokozódott a melegedés. Május 12-én az országos napi középhőmérséklet 21,6 °C volt, ami az évszak legmagasabb értéke. A 13-án átvonult hidegfront nem okozott nagyobb lehűlést, de a 17-én érkezett hideg légtömeg pár napra jelentősebb visszaeséssel járt. 20-án visszatért a 30 °C-os nyári meleg, majd átlag körül alakult a hőmérséklet. Május 28-án szintén egy hidegfront okozott az átlagosnál több fokkal alacsonyabb hőmérsékleti értékeket a tavasz utolsó napjain (5. ábra).

Június

Június kétharmadában a sokévi átlag felett alakult a napi középhőmérséklet. A hűvös május 29- ét követő melegedés június első napjaiban is folytatódott. Kisebb ingadozás volt jellemző június 3. és 7. között, majd a hazánk felett átvonuló hidegfrontok és zivatarzónák miatt jelentősebb eltérések adódtak. Egy ilyen hidegfront hatására a hónap közepén a normál érték alá süllyedt az átlaghőmérséklet. Ezt követően intenzív melegedés következett, melynek hatására 20-án már 4,5 °C-kal melegebb volt a szokásosnál (25 °C). Egy kisebb mértékű enyhülést követően (22- én a sokéves átlaggal megegyező volt a hőmérséklet) a hónap végéig egyértelmű melegedés volt tapasztalható. Ekkor hazánk időjárását egy anticiklon határozta meg. Olyannyira megemelkedett a napi középhőmérséklet, hogy 27-től egy egyhetes hőhullám kezdődött. 28-tól egy meleg nedves szállítószalagnak köszönhetően dél felől még az addiginál is melegebb légtömegek érkeztek a Kárpát-medence fölé. A gyenge hidegfront és a csapadéka nem hozott felfrissülést. Párás melegben 29-én és 30-án tetőzött a forróság a hónapban. Mindkét napon 27,9 °C volt a napi középhőmérséklet, mely több mint 7 fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értékeket. Az említett 2 napon új országos napi rekord is született. 29-én Dévaványán 38,4 °C-ig emelkedett a hőmérséklet, míg 30-án 39,6 °C-kal tetőzött a hőség Berettyóújfalu állomáson (5. ábra).

5. ábra
Napi országos középhőmérsékletek eltérése az (1991-2020-as) átlagtól; 2022. április, május, június (homogenizált, interpolált adatok alapján)

Július

Július első napján a június végi hőhullám folytatódott, a szokásosnál több, mint 7 fokkal magasabb napi középhőmérséklettel. Másodikára virradóan egy hidegfront vonult át hazánk felett, ez pár fokkal átmenetileg mérsékelte a hőséget, de 3-án és 4-én a napi középhőmérséklet már ismét meghaladta a 25 °C-ot. 5-től kezdődően viszont fokozatos lehűlés következett, egy hétig a normál alatt maradtak az átlaghőmérsékletek. Ebben az időszakban egymást követték a hidegfrontok, 11-én erős széllel hűvös levegő áramlott térségünkbe, ekkor közel 4 °C-kal maradt el a hőmérséklet a sokéves értéktől. Ezt követően fokozatos melegedés indult meg, mivel a felettünk lévő anticiklon több napig forró, száraz levegőt jutatott kontinensünk középső területeire. Ezt a hőmérséklet-emelkedést egy 15-én érkező hidegfront törte meg, melynek hatására a következő napokban mérséklődött a nappali felmelegedés. 18-tól egy anticiklon épült ki a Kárpát-medence felett, fokozatos melegedést okozva. Ezáltal ismét a sokéves értékek fölé kerültek a napi középhőmérsékletek, a napi országos átlag 23-án már meghaladta a 28 °C-ot. Ezen a napon új országos napi maximumhőmérséklet rekord született: 41,5°C-ot regisztráltunk Hódmezővásárhely Szikáncs és Kiskunfélegyháza állomásokon. Az ezt követő napokban kisebb lehűlés következett, de még így is a sokéves értékeknél magasabb napi középhőmérsékletek jellemezték időjárásunkat. 27-29. között melegedés kezdődött, de egy érkező hidegfront véget vetett ennek. Így a hónap utolsó napjai a szokásosnál hűvösebbek voltak (6. ábra).

Augusztus

Augusztusban a napi átlaghőmérséklet 3 nap kivételével az átlag felett mozgott. A július utolsó napjait jellemző hűvösebb idő után melegedés kezdődött, és augusztus első hetében egy újabb hőhullám alakult ki. Ez nem volt olyan intenzív, mint a júliusi, egyrészt mert ez rövidebb volt, másrészt pedig a napi középhőmérsékletek sem emelkedtek 27-28 °C-ig. Ebben a pár napban egy anticiklon alakította időjárásunkat, majd ezt követően egy gyenge hidegfront hozott lehűlést augusztus 7-től. Ezután néhány napig a sokévi átlagnak megfelelően alakult a hőmérséklet. A hónap közepén ismét erősödött a nappali felmelegedés, olyannyira, hogy ismét egy hőhullám alakult ki. Ekkor a napi átlaghőmérsékletek 4-5 fokkal haladták meg a sokéves értékeket. Emellett a napi maximumhőmérsékletek is nagyon magasan alakultak: 2 napon is új országos rekord született. Augusztus 17-én Baja Csillagvizsgáló és Kübekháza gátőrház állomásainkon 37,0 °C-ig melegedett fel a levegő. Augusztus 19-én ismét Baja Csillagvizsgáló állomásunkon 39,6 °C-ot mértünk. Augusztus 20-án egy frontrendszerrel megérkezett a lehűlés, melynek hatására 3 napra a sokéves átlag alá csökkent a hőmérséklet. Ezt követően fokozatos melegedés következett, egy napra (26-án) még elérte a napi középhőmérséklet a 25 °C-ot. A meleg, nedves levegő következtében a hónap utolsó hetében végig a sokéves értékek felett maradt a napi átlag (6. ábra).

Szeptember

A szeptember középhőmérséklete országos átlagban 15,6 °C, ami 0,5 °C-kal marad el a sokéves átlagtól. Az átlagnál hűvösebben indult a hónap egy peremhullám miatt, majd ezt követően egy anticiklon hatására az átlagnál melegebb napok következtek. Szeptember 8-tól 13-ig fokozatosan csökkentek a normál érték alá az országos napi középhőmérsékletek. 13-án dél 9 felől melegebb levegő áramlott térségünkbe, melynek következtében a hónap közepén átmenetileg az átlag fölötti hőmérsékleteket kaptunk. A nyárias időnek egy szeptember 15-én éjszaka érkezett hidegfront vetett véget, ami jelentős lehűléssel járt. Az ezt követő frontok, majd egy anticiklon stabilizálták ezt a helyzetet, így szeptember második felét átlag alatti hőmérsékleti értékek jellemezték. A hónap utolsó hetében a csapadék érkezésével párhuzamosan az idő is enyhülni kezdett, így szeptember utolsó napján már a normál fölé melegedett (6. ábra).

6. ábra
Napi országos középhőmérsékletek eltérése az (1991-2020-as) átlagtól; 2022. július, augusztus, szeptember (homogenizált, interpolált adatok alapján)

Október

Október középhőmérséklete 12,5 °C-nak adódott. A hónap első napjaiban ciklon határozata meg térségünk időjárását, viharos széllel egyre hidegebb levegő érkezett, majd egy anticiklon vált uralkodóvá. Október 10-én egy legyengült hidegfront hatására a napi középhőmérséklet egy napra az átlag alá csökkent, majd folytatódott a megszokottnál enyhébb száraz idő. A hónap közepén egy melegfront okozott enyhe melegedést. 18-19-én egy erőteljes lehűléssel járó hidegfront alakította térségünk időjárását, így az átlaghőmérséklet 2 napra a normál érték alá süllyedt. Ezt követően egy tőlünk nyugatra örvénylő ciklon melegszektorába került térségünk, melynek hatására október 24-én közel 5 °C-kal az átlag felett alakult a napi középhőmérséklet. A hónap végéig anticiklon hatására a sokévi átlagnál 3-4 °C-kal melegebb idő volt jellemző. (7. ábra).

November

Novemberben a középhőmérséklet 6,5 °C-nak adódott. November 2-án egy gyenge hidegfront érkezett, de még maradt az átlagnál enyhébb idő. November 4-én és 5-én egy hullámzó frontrendszer és mediterrán ciklon okozott sokfelé szeptember vége óta nem látott mennyiségű csapadékot, és hozott érdemi lehűlést. Az évszakban utoljára november 5-én érte el a 10°C-ot a napi középhőmérséklet országos átlagban, ezt követően az átlagot követve nagy kilengések nélkül fokozatosan csökkent a hőmérséklet a hónap során. November 10-ig átmenetileg enyhült az idő, 2-3°C-kal melegebb volt az átlagnál. Ezt követően először egy gyenge hidegfront, majd melegfront, ezután pedig egy hideg légörvény alakította a Kárpát-medence időjárását, melynek hatására november 14-én a napi középhőmérséklet a sokéves átlag alá került. November 16-tól több mediterrán ciklon vonult át térségünk felett, ami észak felől hideg levegő beáramlásával járt, ezért november 19-re 2°C-kal a normál alá süllyedt a hőmérséklet. November utolsó hetén többnyire anticiklon hatása alatt voltunk. Napsütés kevés volt, általában az alacsonyszintű rétegfelhőzet miatt borult, párás, helyenként ködös idő volt jellemző, gyenge reggeli fagyokkal, a sokéves átlagnak megfelelő hőmérsékletekkel (7. ábra).

December

Decemberben 3 rövid kis időszak kivételével a szokásosnál magasabban alakult a napi középhőmérséklet országos átlaga. A teljes hónapot tekintve, az elején még csak kisebb mértékű, a végén pedig már nagyobb arányú volt a pozitív eltérés a sokéves átlagtól. December kezdetén az átvonuló frontok és ciklonok alakították időjárásunkat, hatásukra enyhe, nedves levegő áramlott fölénk. Ekkor 1-3 °C-kal volt melegebb a normálnál. Majd 7-én és 8-án egy frontálzóna mögött hidegebb levegő érkezett a Kárpát-medencébe, így a megszokotthoz közeli napi átlagok voltak a jellemzőek. Az ezt követő 3 napban mediterrán ciklonok helyeződtek hazánk fölé, ismét igen enyhe légtömegeket hozva. December 10-én már 5°C-kal volt magasabb a napi átlaghőmérséklet a sokéves értéknél. 12-től átmenetileg fagyos levegő töltötte ki a Kárpát-medencét. A hónap közepén délire forduló áramlással több hullámban érkezett hazánk fölé enyhe, nedves levegő, majd egy mediterrán ciklon is átvonult. December 16-án mintegy 4 °C-kal magasabb volt az átlaghőmérséklet a sokéves értéknél. December 18-tól száraz, hideg levegő áramlott a Kárpát-medencébe, így ismét az átlagosnál kissé hűvösebb napokban volt részünk. December 21-től fokozatos melegedés kezdődött, és az év végéig enyhe maradt időjárásunk. Karácsonykor a kontinensen átvonuló ciklonok hatására a sokéves átlagnál 5-8 °C-kal melegebb napok következtek. 27-én este egy hidegfront érte el hazánkat, ami mögött már hidegebb levegő érkezett térségünkbe, de még így is a normál felett alakult a hőmérséklet. 29-től fokozódott a nappali felmelegedés, mivel déli-délnyugati áramlással szubtrópusi légtömeg érkezett fölénk. Az év utolsó napján ismét 7,2 °C volt a napi középhőmérséklet országos átlagban, mellyel majdnem 9 fokkal múlta felül a sokéves átlagot (7. ábra).

7. ábra
Napi országos középhőmérsékletek eltérése az (1991-2020-as) átlagtól; 2022. október, november, december (homogenizált, interpolált adatok alapján)

A 2022-es év során az évi középhőmérséklet területi eloszlása leginkább a domborzat hatását tükrözte. Az ország legnagyobb részén 11-13 °C közötti átlaghőmérsékletek voltak jellemzők (8. ábra). Szeged és Budapest térségében az éves középhőmérséklet meghaladta a 13 °C -ot. A Dunántúli-középhegység magasabban fekvő részein többnyire 10-11 °C, míg az Északiközéphegységben jobbára 9-11 °C volt jellemző. A Mátra, a Bükk, a Zempléni-hegység és a Börzsöny legmagasabban fekvő régióiban az évi átlag 8 °C alatt maradt.

8. ábra
2022. évi középhőmérséklet (°C) (homogenizált, interpolált adatok alapján)
9. ábra
A 2022. évi középhőmérséklet eltérése az 1991-2020-as normáltól (°C)

A 9. ábra az évi középhőmérséklet eltérésének területi eloszlását mutatja az 1991-2020-as éghajlati normálhoz viszonyítva. Az országon belül 0,5-2,0 °C közötti anomáliák adódtak. A legalacsonyabb értékek foltokban rajzolódtak ki, ezen kívül Északkelet-Magyarországon jelentkezett nagyobb területen az átlagosnál kisebb, 0,5-0,9 °C közötti pozitív eltérés. A legnagyobb pozitív anomáliát a Mecsek és a Mátra térségében, továbbá Szeged és Budapest környékén kaptuk (>1,8°C).

Az év fontos jellemzője az éghajlati indexek számának alakulása, például a hideg és a meleg küszöbnapok száma. Fagyos napból (Tmin ≤ 0 °C) 89 nap volt, ez 1 nappal kevesebb az 1991- 2020-as normálnál. Téli napból (Tmax ≤ 0 °C) 6 nap adódott a szokásos 24 helyett. A zord napok (Tmin ≤ -10 °C) száma mindössze 3 volt, míg a normál 8 nap. Zabar állomáson volt a legtöbb, itt 26 napot regisztráltunk. A nyári napok száma (Tmax ≥ 25 °C) 103 volt, ami jelentősen - több mint két héttel - haladta meg az 1991-2020-as átlagot (87 nap). A hőhullámos napok (Ta ≥ 25 °C) területi eloszlását mutató 10. ábra szerint 2022 nyarán az Alföld jelentős részén 30-35 hőhullámos nap fordult elő, és még ennél is több (35-40 nap) adódott CsongrádCsanád vármegyében. 2022-ben hőségnapból (Tmax ≥ 30 °C) a normálnál (29 nap) jóval többet, összesen 48 napot jegyeztünk. Kübekháza gátőrház állomáson volt a legtöbb, összesen 14 79 hőségnap jelentkezett. A forró napok száma (Tmax ≥ 35 °C) országos átlagban 8 nappal több volt, mint az 1991-2020-as átlag (3 nap).

10. ábra
A 25 °C fölötti középhőmérsékletű napok számának eloszlása a 2022. évben
11. ábra
A különböző hőmérsékleti értékek évi menete Budapest-Pestszentlőrincen 2022-ben (tx – havi maximum, txa – a napi maximumok havi átlaga, t – átlag, tna – a napi minimumok havi átlaga, tn – havi minimum)

A 11. ábrán látható Budapest Pestszentlőrinc állomáson a különböző hőmérsékleti értékek 2022. évi menete (tx – havi maximum, txa – a napi maximumok havi átlaga, t – átlag, tna – a napi minimumok havi átlaga, tn – havi minimum). Jól azonosítható az enyhe február, ekkor a havi minimum és a napi minimumok havi átlaga is meghaladta a márciusi értékeket. Kirajzolódik a hűvös március és a megszokottnál hidegebb április is. Jól látható, hogy az áprilisi havi maximumhőmérséklet a márciusi alatt maradt. A forró nyári hónapok után törésként jelentkezik a 11. ábrán a szeptember, ami az átlagosnál hűvösebb volt. 2022 folyamán a Budapest Pestszentlőrinci állomáson a hőmérsékleti szélsőértékek közötti abszolút terjedelem megközelítette az 50 °C-ot (július 38,2 °C, január -9,6 °C). A nyári hónapokban a napi maximumok 30 °C körül alakultak, míg a téli hónapokban a napi minimumok 0 °C körül voltak. A havi hőmérsékleti terjedelem márciusban (28,2 °C) volt a legnagyobb, az igen alacsony havi minimum és a 20°C-ot meghaladó havi maximum miatt. A legkisebb havi hőingás pedig februárban (17,5 °C) adódott.