2024. március 28. csütörtök
Tanulmányok

HungaroMet: 2013. március 18. 18:05

Kemény tél március idusán

A 2013. évi március 15. sajnos nem az ünnepről, hanem a rendkívüli időjárásról és annak következményeiről marad emlékezetes. Már napok óta olvashattuk, hallhattuk az előrejelzésekben, hogy március közepén visszatér a tél, havazással, széllel. Ki gondolta volna, hogy a téli hónapokat megszégyenítő csapatokat vonultat fel tél tábornok.

Roszik Róbert

 
Március 14-15. időjárása az észlelő szemével

 
Március 14. csütörtök

A csapadékhullás már előző este elkezdődött. Eleinte eső, majd fokozatosan havaseső, havazás alakult ki. Reggelre Sopronban 3, Péren 1 cm hótakaró alakult ki. A közlekedés a vasúton és a közúton is rendben volt. A havazás délelőtt erősödött, ezzel együtt a látástávolság is jelentősen leromlott. Az addig is erős szél viharossá fokozódott. A havazás és a szél erősödésével együtt a látástávolság is jelentősen csökkent. Másnap délelőttig ködhatár alatt (1000 m alatt) volt. A viharos lökésekkel kísért északnyugati szél időközben eleinte csak a talaj mentén, később már szemmagasság felett is hordta a havat. Az észlelő nehezen tudta eldönteni, hogy a havazás erősségétől vagy a felkavart hótól rossz a látás. A fokozatosan romló körülményekről az 1. ábra és az 1-4. képek tanúskodnak.

1. ábra

1. ábra
Meteorológiai paraméterek változása (Győr) Pér állomáson, 2013. március 14.


Az észlelőkert a péri állomáson mintegy 200 méterre van az észlelőszobától. A helyi időben 12:45-kor esedékes észleléshez ki kell menni erre a nem túl távoli helyre. Szép időben, mondhatni normális körülmények között nem okoz fáradalmat vagy kellemetlenséget. A 60-70 km/h szélben és a havazásban -2 fok mellett igazi próbatétel volt. A hópelyhek gonosz tűhegyekké váltak és egyenesen az arcot támadták. A hóréteget három helyen kell mérni, és ezek átlagát kell feljegyezni. No, itt volt 40 cm és 0 cm egyaránt, tehát buckákat jelentettünk. Estére még tovább erősödött a szél és az átmeneti gyengülés után ismét erősödött a havazás. A szélmaximum is ekkor állt be (25,8 m/s, azaz 92,9 km/h). A havat több emelet magasságban hordta a szél és -4,0 fokra hűlt a levegő.

Amolyan sarkvidéki körülmények uralkodtak. A kint tartózkodás veszélyessé vált. Természetesen az időközben lebénult közlekedés miatt Péren ragadtam, de ott a biztonságos, fűtött épület miatt igazán szerencsésnek mondhattam magamat, szemben az utakon rekedt ezrekkel.

1. kép 2. kép
3. kép 4. kép

1-4. képek

Március 15. péntek

A nap úgy indult, ahogy befejeződött az előző, azaz mégsem, mert a havazás a hajnali órákban megszűnt. A szél a déli órákig még viharos volt, azután fokozatosan gyengült. A hófúvás délutánra megszűnt, a látási viszonyok is jelentősen javultak. Megdöbbentő volt a reptéren szembesülni a hatalmas hókupacokkal (5. kép).

Győr és Pér között az út ugyan járható volt, de átlagban 20-30 km/h sebességgel, mert sok helyen csak egy sávban lehetett közlekedni (6-7. kép). Az autópálya felhajtójánál, és az autópályán meg a totális káosz uralkodott, kamionok, autók hosszú-hosszú sorban álltak az úton, illetve az út mentén (8. kép).

5. kép 6. kép
7. kép 8. kép

5-8. képek


Fotók: Gede Péter, György Attila,Roszik Róbert


OMSZ: 2013. március 18.