2025-ben az országos évi csapadékösszeg 453,3 mm volt, mely az 1991-2020-as sokévi átlag 74%-a (8. ábra), s ezzel a 4. legszárazabb lett 1901 óta. Az év mintegy felében a havi csapadékösszegek legalább 30%-kal elmaradtak az 1991-2020-as normáltól. Szárazan indult az év, januárban a csapadék harmada, míg februárban a fele hiányzott. Ezt követően márciusban az ilyenkor megszokott összegnek a kétszerese hullott, ezzel a 8. legcsapadékosabb március lett az elmúlt 125 évben. Szárazon folytatódott a tavasz, áprilisban és májusban is hiányzott a csapadék körülbelül 30%-a. Majd a XX. század kezdete óta legszárazabb júniusban volt részünk, amikor a normálnak mindössze 18%-a érkezett. Júliusban és augusztusban, noha kisebb mértékű volt a hiány, de tovább súlyosbította a már kialakult aszályhelyzetet. Száraz volt az ősz első két hónapja is, ekkor 30-40%-kal kevesebb csapadék érkezett. Ezt a hosszú száraz időszakot egy kissé csapadékosabb október követte, negyedével hullott több a szokásos értéknél. A december ismét jóval szárazabbnak bizonyult a vártnál, hiányzott a normál 69%-a, így a 10. legszárazabb december lett 1901 óta. Az év legnagyobb napi csapadékösszege 184 mm volt, amit július 27-én Csököly állomáson regisztráltunk.

8. ábra
Havi csapadékösszegek 2025-ben az 1991-2020-as normál százalékában (homogenizált, interpolált adatok alapján)

2025-ben a csapadék jól látható csökkenést mutat az Alföld közepe felé haladva (9. ábra). Északon és a Dunántúl nyugati területein a csapadékösszeg 450 mm-t felett alakult, míg az Alföldre 300-450 mm közötti mennyiség érkezett. A legszárazabb a Duna–Tisza közi homokhátság, a Közép-Tisza-vidék déli részei, valamint a Körös–Maros köze voltak, itt helyenként a 300 mm-t sem érte el az éves összeg, és a terület jó részén ez volt a legszárazabb év 1901 óta. A hegyvidékeken és a nyugati területeken az éves csapadékösszeg általában 550 és 700 mm között volt A legmagasabb évi összeget (835,0 mm) Sopron Muck-kilátó állomáson mértük, míg a legkisebb éves értéket (260,9 mm) Kondoroson jegyeztük.

9. ábra
A 2025. évi csapadékösszeg (homogenizált, interpolált adatok alapján)

A 2025. évi csapadékösszeget az 1991-2020-as normállal összevetve elmondható (10. ábra), hogy északnyugaton (Győr-Moson-Sopron vármegye) és északon (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye) voltak átlagosan csapadékos területek, míg az ország belseje felé egyre nőtt a csapadékhiány. A legnagyobb anomália a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közének déli részén jelentkezett, többnyire a megszokott mennyiség 60-70%-a hullott, de nagyobb összefüggő foltokban előfordult, hogy a normálnak csak az 50-60%-a érkezett.

10. ábra
A 2025. évi csapadékösszeg az 1991-2020-as normál %-ában (homogenizált, interpolált adatok alapján)
11. ábra
Havi csapadékösszegek 2025-ben és az 1991-2020-as átlagértékek (mm) (homogenizált, interpolált adatok alapján)

A csapadék éven belüli alakulását a 11. ábrán mutatjuk be. Az 1991-2020-as átlag szerint nyár elején, júniusban és júliusban szokott a legtöbb csapadék hullani, majd fokozatosan csökken a mennyiség az év végéig. 2025-ben azonban a legszárazabb hónap a június lett, amit szorosan követett a december. Az ábrán jól látható, hogy áprilistól egészen októberig kisebb-nagyobb mértékben hiányzott a csapadék. A legcsapadékosabb hónap a március lett, amit a november követett.

12. ábra
A különböző küszöbértékek feletti csapadékos napok száma (országos átlag) 2025-ben

A csapadékviszonyokat jól jellemezhetjük a csapadékmennyiség mellett a csapadék-küszöbnapok számával is (12. ábra). Az év során az állomások országos átlagában összesen 108 napon hullott csapadék, az egy hónapra eső legtöbb csapadékos nap (r> 0,1 mm) 13 volt, májusban és novemberben. A 10 mm-t elérő napok száma 14 volt, ami jócskán elmaradt az átlagtól (18 nap). 20 mm feletti napi csapadékösszeg 5 helyett csupán 3 napon adódott, csak júliusban, augusztusban és októberben fordult elő egy-egy ilyen nap. 30 mm-t meghaladó napi csapadékösszegek ahogy tavaly, úgy ebben az évben sem jelentkeztek. Havas napból kevesebb fordult elő a vártnál országos átlagban: 21 helyett mindössze 11 nap. A legtöbb havas napot 2025-ben Kékestető állomáson összegeztük (37 nap).

13. ábra
Azon napok száma 2025-ben (országos átlag) amikor 1 mm-nél több csapadék esett és az 1991-2020-as átlagértékek

2025-ben 68 napon haladta meg a csapadék mennyisége az 1 mm-t, ami 19 nappal kevesebb az 1991-2020-as átlagnál. A szokásos éves menet (13. ábra) szerint májusban kellene a legtöbb 1 mm csapadék feletti napot detektálnunk, melyet a június és a július követ. 2025-ben a május kicsit, a június viszont nagyon elmaradt az átlagtól, 8 helyett 3 ilyen nap adódott, a júliusi érték pedig 1 nappal volt kevesebb a megszokottnál. Két hónapban volt több 1 mm-t meghaladó csapadékú nap a megszokottnál, márciusban 4-gyel, novemberben 1-gyel több adódott. Nem csak a nyári időszakban kaptunk az 1991-2020-as normálnál alacsonyabb értékeket: februárban és októberben 7 helyett 4, míg decemberben 8 helyett 3 ilyen nap jelentkezett.