A klímaváltozás okozta sérülékenység vizsgálata,
különös tekintettel a turizmusra és a kritikus infrastruktúrákra

Az „KRITéR – A klímaváltozás okozta sérülékenység vizsgálata, különös tekintettel a turizmusra és a kritikus infrastruktúrákra” című projekt nyitó rendezvényét 2015. június 1-én tartották Budapesten, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) székházában. Az Európai Gazdasági Térség (EGT) támogatásával és az OMSZ vezetésével megvalósuló projekt keretében olyan indikátorokat dolgoznak ki az érintett szektorokra vonatkozóan, melyek alkalmasak a sérülékenység nyomon követésére, ezáltal objektív háttérként segítik az alkalmazkodással kapcsolatos közpolitikai tervezést és döntéshozatalt.

A rendezvény célja a döntéshozók, a hatások vizsgálatával foglalkozó szakemberek és a sajtó tájékoztatása volt a projekt feladatairól, céljairól és várható eredményeiről, továbbá lehetőséget teremtett az eredmények potenciális felhasználói számára szakmai és tudományos együttműködések kezdeményezésére.

Az eseményt Labancz Krisztina, az Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati és Levegőkörnyezeti Főosztály vezetője, H. E. Tove Skarstein, a Norvég Királyság budapesti nagykövete, valamint Bonifertné Szigeti Márta, a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) ügyvezető igazgatója közösen nyitották meg. Labancz Krisztina köszönetét fejezte ki az EGT Támogatási Alapnak és a Norvég Királyságnak, hogy segítséget nyújtanak a hazai klímakutatásokhoz és kiemelte a hazai és a nemzetközi együttműködések fontosságát, és az OMSZ szerepét ezen a téren..

Tove Skarstein felhívta a figyelmet a helyi szintű hatékony alkalmazkodás szükségességére, valamint arra, hogy a kétoldalú kapcsolatok erősítése az EGT és a Norvég alapok egyik fontos célkitűzése. Kiemelte: „Azok a programok, amelyekben a donor és a kedvezményezett államok között valódi kapcsolat és együttműködés van, számtalan értéket és előnyt jelentenek mindkét fél részére.”

Bonifertné Szigeti Márta bemutatta a REC stratégiáját, ezen belül az „Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz” program helyét, hátterét, működési elveit. A program legfontosabb céljai a régió környezetvédelmi problémáinak megoldása, s az éghajlatváltozás hatásaival és a sérülékenységgel kapcsolatos ismeretek növelése. A KRITéR projekt is e program keretében valósul meg.

A nyitóbeszédek után a projekt hátterét és céljait bemutató szakmai előadások következtek. Bálint Judit távollétében Iványi Zsuzsanna, a REC munkatársa az „Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz” programról szóló előadásában elmondta, hogy a program egyik legfontosabb eleme egy tudományos alapokon nyugvó információs rendszer kidolgozása, folyamatos fejlesztése és kiterjesztése minél több ágazatra, segítve ezzel az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelésének tervezését és megvalósítását.

Kajner Péter, a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATéR) kiépítését célzó projekt menedzsere ismertette a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet és a Nemzeti Alkalmazkodási Központ által létrehozott Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszert. A kidolgozásra kerülő információs rendszer egy, az egész országot lefedő meta-adatbázis, amely mérföldköve a megfelelő fenntartható adaptációs és mitigációs stratégiák kidolgozását célzó hazai klímapolitikai döntések előkészítésének.

Végezetül Bihari Zita, a KRITéR projekt koordinátora mutatta be a célkitűzéseket és a várható eredményeket. A 2015 decemberéig tartó projekt az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetésével az Országos Környezetegészségügyi Központ (OKK), a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék és a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Gazdaságföldrajzi és Jövőkutatási Tanszék együttműködésével valósul meg. A vizsgálatok a hőhullámok okozta többlethalálozásra, a szélsőségesen meleg nyári és a hideg, csapadékos téli időjárási helyzetek közúti balesetekre gyakorolt hatásának vizsgálatára és a turisztikai klímapotenciált leíró indexek elemzésére irányulnak. A sérülékenységi mutatók kidolgozásának alapja a jelen klímát jellemző referencia időszak homogenizált, interpolált mérései és a várható változások becslésére szolgáló OMSZ regionális klímamodell eredmények.

Az előadásokat követően – Szépszó Gabriella, az OMSZ munkatársának moderálásában – lehetőség volt kérdések megfogalmazására. Kérdés hangzott el például arra vonatkozóan, hogy a hőhullámok okozta többlethalálozás vizsgálatánál miért a napi átlaghőmérsékletre esett a választás, és nem pedig egy alkalmasan választott komfortindexre, mint a turizmus esetén. Az OKK képviselője válaszában elmondta, hogy a hazai és a nemzetközi tapasztalatok ezt a döntés alátámasztják. A hozzászólók érdeklődtek az eredmények hozzáférhetőségéről, felhasználási lehetőségeiről. Az értekezlet a konzorciumi partnerek bemutatkozásával zárult.

A rendezvény a KRITéR projekt első hivatalos rendezvénye volt. Erre az alkalomra rövid ismertető anyag a célkitűzések és a tervek összefoglalásával.

Előadások:

  • Tove Skarstein beszéde angol és magyar nyelven: 1A-SkarsteinT_20150601.pdf, 1B-SkarsteinT_20150601.pdf
  • Bonifertné Szigeti Márta előadása: 2-SzigetiM_20150601.pdf
  • Iványi Zsuzsanna előadása: 3-IvanyiZs_20150601.pdf
  • Kajner Péter előadása: 4-KajnerP_20150601.pdf
  • Bihari Zita előadása: 5-BihariZ_20150601.pdf

  • További információk:

    Meghívó és részletes program:
    Tájékoztató:
    Sajtóközlemény:
    Galéria: