2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. április 15. 13:14

Már csak a meleg hiányzik

A hét első felében hazánk fölé helyeződött légörvénynek köszönhetően országszerte megáztak a talajok, de a csapadék mellett jelentős lehűlés is érkezett, pedig a mezőgazdaság számára most az enyhébb időjárás is fontos lenne. Ugyanakkor a borult, csapadékos időben a károkozó hajnali fagyok eddig az ország nagy részére nem tértek vissza, de a felhőzet elvonulása után péntek hajnalban többfelé, szombaton már kevesebb helyen hűl majd -2, -3 fokig a levegő. Csak lassan melegszik az idő, 20 fok közeli meleg az előttünk álló egy hétben nem valószínű.

Igen változékonyan alakult az időjárás a hét első felében. Hétfőn az ország nagy részén még száraz, meleg időben lehetett haladni a mezőgazdasági munkákkal, a legmelegebb órákban 20-24 fokot mérhettünk, ennél kissé hűvösebb csak délnyugaton volt. Délután a Dunántúlon már egyre többfelé eleredt az eső, csökkenni kezdett a hőmérséklet, és feltámadt a szél, majd a szeles, hűvös, csapadékos idő keddre az egész országra kiterjedt. Kedden a déli órákban 11-18 fokkal volt hidegebb a hétfői hőmérsékleteknél (1. ábra), és a maximum értékek még szerdán is országszerte 10 fok alatt alakultak, ami a legtöbb helyen hidegebb volt a hétfői minimum hőmérsékleteknél. A jelentős lehűléssel az 5 cm-en mért talajhőmérsékletek napi átlagértékei szerdára ismét 10 fok alá estek vissza (2. ábra).
A vasárnap esti gyenge esőkkel együtt a hét első felében 5 és 30 mm közötti csapadék hullott az országban (3. ábra) eső, havas eső, hó formájában, de a hó csak hegyvidéki tájainkon maradt meg, a Bakonyban és a Mecsekben 15-30 cm-es hóréteg keletkezett. A legtöbb csapadék a tavasz első felében szárazsággal leginkább sújtott észak-dunántúli és Budapest környéki területeken esett, de valamelyest mindenütt feltöltődtek a talajok nedvességgel. A korábban legszárazabb felszín közeli talajréteg nedvességtartalma így 50% fölé nőtt a növények számára hozzáférhető víztartalom százalékában (4. ábra). Az alsóbb talajrétegekkel eddig sem volt probléma a csapadékos késő őszi és téli időjárásból adódóan.

A bokrosodás fenológiai fázisában járó őszi kalászosok (5. ábra) és a már szárát növesztő és zöldbimbós állapotban levő repce állományok (6. ábra) számára egyaránt igen jól jött a hét eleji csapadék, ahogy a már sokfelé elvetett tavaszi kalászosok csírázásához és keléséhez is nagy szükség volt az áztató esőre.
A kukorica vetése időben már aktuális, és most a kellő nedvességet is megkapták a talajok, azonban a talajhőmérséklet ismét 10 fok alá esett vissza, és csak lassan melegszik, ezzel együtt egyre többfelé lehet megkezdeni ezt a munkát is.
A gyümölcsösökben az idén tavasszal is jelentős fagykárok keletkeztek. A márciusi -6, -10 fokos hidegek elsősorban a déli és középső országrész mandula és kajszi rügyeiben okoztak károkat, majd az áprilisi fagyok, mikor több alkalommal is -3, -6 fokig, néhol -9 fokig csökkent a hőmérséklet, már a többi csonthéjas gyümölcs rügyeiben, virágaiban is kár tett. A szakirodalom szerint kajszi esetén teljes virágzásban -2,2 Celsius fok a kritikus hőmérséklet, -2,9 foknál 10%-os kár, míg -5,6 foknál 90%-os kár valószínű. A sziromhullás/terméskezdemény fázisában -0,8 Celsius foknál kezdődik a károkozás, és -4,4 fok esetén már 90%-os a fagykár. Őszibaracknál a zöld bimbós állapottól a virágzás kezdetéig tartó fázisban -2 és -3 fok a kritikus hőmérséklet, teljes virágzásban -2,7 foknál valószínű 10%-os, -4,4 foknál pedig már 90%-os kár. Ezek az értékek azonban nagyban függnek a fajtától és a kritikus hőmérséklet fennállásának időtartamától is. A mért hőmérsékleti adatok alapján a tavalyihoz hasonlóan idén is komoly fagykárokat szenvedtek a gyümölcsösök.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképek a március végére – április elejére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke továbbra is alacsony, de már elkezdődött a zöldülés. Azokon a területeken, ahol nagyobb mennyiségben nyári növényeket termelnek, egyelőre nincs változás (pl. ilyen területeket lehet látni a változást mutató térképen Békésben és Hajdú-Biharban). Az anomália térképen továbbra is az ilyenkor szokásosnál nagyobb mennyiségű zöld tömeg látszik az ország nagy részén, ami az őszi vetések és a természetes növényzet fejlett, jó állapotát jelzi. Az erősen mozaikos területek a szántókon a vetésforgó miatt alakulnak ki.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr, Kecskemét és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramokon* (7., 8. és 9. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert szeptember első napján még országszerte hullott egy jó kis eső, de aztán szinte az egész hónapra csont szárazra fordult az idő. Főleg a később vetett magok nagyon nehezen, vontatottan, hiányosan keltek, és a kis növények is nehezen fejlődtek. Az eső szeptember legvégén érkezett meg, nem is akármennyi, ugyanis hetekig sok-sok hullámban esett, helyenként több havi átlagnak megfelelő csapadék összegyűlt. A repce ennek nagyon örült, egységesedett, megerősödött a tartósan enyhe időben. A csapadékos idő, a sáros talaj, a foltokban a földeken álló víz viszont az őszi kalászosok vetését és néhol a kelését is jelentősen akadályozta, hátráltatta. A korábban és a csapadékszünetekben elvetett táblákon a növény szépen fejlődött. Október második felétől kevesebb csapadék hullott, de a kis párolgás miatt a talaj folyamatosan töltődött nedvességgel egyre mélyebb rétegben. December végén, sokfelé csapadékosra fordult az idő, és a sok eső hatására január végétől február közepéig egyre növekedett a belvízzel elöntött táblák nagysága az Alföldön. Február közepétől szárazabb időjárás következett, a legtöbb helyen megszűnt a belvíz, száradni kezdtek a talajok. Március közepére a Dunántúl északi felén, majd a hónap végére az ország jelentős területén teljesen kiszáradt a talaj felső rétege. Bár jellemzően az optimálisnak nagyjából megfelelő a szezon kezdete óta lehullott csapadék összege, és csak a középső tájakon marad el attól, míg északon helyenként jelentősen meghaladja azt, de a csapadék eloszlása időben nem volt egyenletes, és mindenhol nagy szükség volt az április közepi esőre a növények optimális fejlődéséhez.
Az őszi fagyok ebben a szezonban a szokásosnál később érkeztek, a vetéseknek volt ideje szépen megerősödni a tél beállta előtt. Az enyhe idő még január elején is kitartott, a télies időjárás csak január második hetében állt be. Két nagyobb hideghullám alakult ki a télen, január és február közepén, de a fagyos idő egyik esetben sem tartott sokáig, a pár napos kemény mínuszokat felmelegedés követte. Az őszi vetéseket károsító mértékű fagy nem fordult elő. Márciusban és április első felében a gyakori északi áramlás többször hozott hideg, fagyos éjszakákat, az igazi tavasz csak nagyon lassan indult be. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz és tél hatására.

A hét második felében lassan melegszik az idő. Csütörtök este mindenütt megszűnik a csapadék, és péntek hajnalra nagy területen kiderül az ég, ami főként a szélcsendes délnyugati és északkeleti tájakon okoz majd -2 és -4 fok közötti fagyokat. Napközben ismét sok lesz a felhő, de számottevő csapadék nem valószínű, ahogy szombaton sem. Szombat hajnalban főként a fagyzugos tájakon várható fagy, napközben viszont 10-15 fokig melegszik a levegő. Vasárnap hajnalban déli irányból egy újabb légörvény éri el hazánkat, így a hét utolsó napján délről észak felé egy csapadéksáv vonul át fölöttünk, melyből 2 és 5 mm közötti eső valószínű. A hőmérséklet nem esik vissza számottevően, de a jövő hét első felében is csak lassan melegszik az idő, a hét közepén is csak 13-17 fokos maximumokra van kilátás, ugyanakkor hajnali fagyok vasárnaptól nem várhatók. A jövő hét első felében változóan felhős időre lehet számítani elszórtan záporokkal.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. április 15.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
24 órás hőmérséklet-változás 2021. április 13-án 14 órakor (Celsius fok)


2. ábra
5 cm-en mért talajhőmérséklet 2021. április 14-én (Celsius fok)


3. ábra
5 napos csapadékösszeg 2021. április 14-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 centiméteres rétegében 2021.április 14-én (%)


5. ábra
Bokros őszi kalászos Miskolc térségében 2021. április 12-én
fotó: Kovács Attila


6. ábra
Repce Miskolc térségében 2021. április 12-én
fotó: Kovács Attila


7. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Győr térségére 2021. április 14-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


8. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kecskemét térségére 2021. április 14-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2021. április 14-ig
(részletes magyarázat a szövegben)