2024. április 19. péntek
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2021. május 31. 14:14

Az időjárás közelíti a mezőgazdaság szempontjából az optimálist

A talaj szinte országszerte megázva, csak a hőmérséklet marad el hetek óta az ideálistól. Ezen a héten a kezdeti 20 fok körüli maximumokból a hétvégére 25 fok körüliek lesznek, ami már közelíti az ideális értéket, nem jön hirtelen nagy hőség. Így a nagyobb részt napos, száraz időben végezhetőek lesznek a mezőgazdasági munkák, a növényvédelem, a szálastakarmány készítés, ideálisan fejlődhetnek a növényi kultúrák, de az akácvirágzásra és a hordásra is kedvező idő várható.

Az elmúlt héten is az egész májusra jellemző hűvös időjárás uralkodott térségünkben. A korábbiaknál kevesebb napon és kisebb mennyiségben volt csapadék (hétfőn, kedden és vasárnap sokfelé záporok, csütörtökön és pénteken délnyugaton, szombaton pedig északkeleten). Az elmúlt öt nap során inkább csak délnyugaton és északkeleten esett 5-10 mm csapadék, az ország nagyobb részén 5 mm alatt maradt a csapadékösszeg (1. ábra). A 30 napos csapadékösszeg azonban az ország döntő részén meghaladja a sokéves átlagot (2. ábra), míg a 90 napos meglehetősen változatos képet mutat (3. ábra). A talajok összességében kedvező vízellátottságúak. A felszín közeli és a mélyebb rétegek is kellő mennyiségű nedvességet raktároznak, mindez pedig jó kilátásokat ígér egy nyári, esetleges szárazabb időszakra vonatkozóan (4. ábra). Szárazabb területek vannak azonban délkeleten, arrafelé nem ártana még csapadék.
A hőmérséklet ebben az időszakban is 2-4 fokkal a sokéves átlag alatt alakult. A minimum értékek ismét többször, hétfőn, szerdán és vasárnap országszerte 10 fok alá estek (5. ábra). A maximum értékek csak 20 fok körül alakultak, csak kedden, csütörtökön és pénteken a keleti országrészben volt 25 fok közeli a maximum.       

Az őszi kalászosok közül az árpa (6. ábra) és a búza (7. ábra) is a kalászhányás, a repce pedig a becő- és magképződés fenológiai fázisában jár (8. ábra). Előbbi növények jellemzően igen jó, dús, zöld állapotban vannak, míg a repcét jobban megviselte az áprilisi hideg. Ezekre a növényekre rendkívül jól jött az elmúlt hetek csapadékos időjárása, melyet a termésmennyiségben fognak meghálálni.
A napraforgó Miskolc térségében többnyire 6-8 (9. ábra), a kukorica pedig 5-7 leveles (10. ábra). Ezek a növények azonban fáznak, a fejlődésük a hűvös idő miatt igen lassú, vontatott, ezen csak a meleg idő segíthet majd. A táblákon megjelenő gyomok viszont igen jól érzik magukat, az esős idő ideális körülményeket teremtett növekedésükhöz.
A csapadékos időben a gombás megbetegedések is jelen vannak.
Az akác virágzása Miskolcon (bő két héttel később, mint tavaly és tavalyelőtt) a hét végén megkezdődött (11. ábra), a fákon szépen van virág.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképek a május közepére vonatkozó állapotot mutatják. Egyre zöldebb a táj, csak igen kevés helyen fordulnak elő a térképen barna foltok, melyek olyan táblákat jelölnek, ahol nagyon fejletlen még a vetés. A változást mutató térképen általában növekedést látunk, de a repce virágzás miatt (amikor a virágok sárgás színe elnyomja a zöldet) foltokban van kismértékű csökkenés is, illetve egyes erdeinkben már nem növekszik tovább a zöld tömeg. Az anomália térkép többnyire pozitív eltérést mutat, azaz a növények erőteljesebbek a szokásosnál, viszont főleg az északi erdeinkben jelentős az  elmaradás.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 200 és 250 foknap között alakulnak, ami 60-100 foknappal kevesebb, mint a tavalyi értékek az akkori hűvös május ellenére is, és 90-100 foknappal elmaradnak a sokéves átlag értékeitől is. A lemaradás az átlagértékekhez képest tovább növekedett az elmúlt egy hétben. Mindez azt jelenti, hogy a hűvös idő miatt a növények fejlődése egyre számottevőbb lemaradásban van, fenológiai fázisaik a tavalyinál és már az átlaghoz képest is 10 nappal, két héttel később következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramon* (12. ábra). Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert szeptember első napján még országszerte hullott egy jó kis eső, de aztán szinte az egész hónapra csont szárazra fordult az idő. Főleg a később vetett magok nagyon nehezen, vontatottan, hiányosan keltek, és a kis növények is nehezen fejlődtek. Az eső szeptember legvégén érkezett meg, nem is akármennyi, ugyanis hetekig sok-sok hullámban esett, helyenként több havi átlagnak megfelelő csapadék összegyűlt. A repce ennek nagyon örült, egységesedett, megerősödött a tartósan enyhe időben. A csapadékos idő, a sáros talaj, a foltokban a földeken álló víz viszont az őszi kalászosok vetését és néhol a kelését is jelentősen akadályozta, hátráltatta. A korábban és a csapadékszünetekben elvetett táblákon a növény szépen fejlődött. Október második felétől kevesebb csapadék hullott, de a kis párolgás miatt a talaj folyamatosan töltődött nedvességgel egyre mélyebb rétegben. December végén, sokfelé csapadékosra fordult az idő, és a sok eső hatására január végétől február közepéig egyre növekedett a belvízzel elöntött táblák nagysága az Alföldön. Február közepétől szárazabb időjárás következett, a legtöbb helyen megszűnt a belvíz, száradni kezdtek a talajok. Március közepére a Dunántúl északi felén, majd a hónap végére az ország jelentős területén teljesen kiszáradt a talaj felső rétege, és már a növények fejlődését is akadályozta. Az eső csak április közepén, de még éppen időben érkezett, majd május elején ismét egyre többfelé kezdett a talaj kiszáradni. Az aranyat érő májusi eső a hónap közepén érkezett, több hullámban, országos, áztató eső formájában, melyre az utóbbi két évben nem volt példa. A szezon kezdete óta lehullott csapadékösszeg jellemzően az optimálisnak nagyjából megfelelő, csak a középső tájakon marad el attól, míg északon helyenként jelentősen meghaladja azt, a csapadék eloszlása azonban időben nem volt egyenletes.
Az őszi fagyok ebben a szezonban a szokásosnál később érkeztek, a vetéseknek volt ideje szépen megerősödni a tél beállta előtt. Az enyhe idő még január elején is kitartott, a télies időjárás csak január második hetében állt be. Két nagyobb hideghullám alakult ki a télen, január és február közepén, de a fagyos idő egyik esetben sem tartott sokáig, a pár napos kemény mínuszokat felmelegedés követte. Az őszi vetéseket károsító mértékű fagy nem fordult elő. Márciusban és áprilisban a gyakori északi áramlás többször hozott hideg, fagyos éjszakákat, az igazi tavasz csak nagyon lassan indult be. A növények tavaszi fejlődése is vontatott volt, a fenológiai fázisok már április végén 1-2 héttel elmaradtak a szokásos időponttól. Májusban is folytatódott a hűvös idő, a csapadékkal együtt azonban igen kedvező körülményeket teremtett, a termés szempontjából kritikus fenológiai fázisok így nem rövidültek le. Az őszi búzára számított hőösszeg országszerte jóval az optimális érték fölött jár az enyhe ősz és tél hatására, de tavasszal a különbség sokat csökkent.
Kukoricára vonatkozó agrogramot Kaposvár térségére vonatkozóan mutatunk be (13. ábra). Nehezen indul a vegetációs időszak a kukorica számára. Országszerte kevesebb eső hullott áprilisban és május elején, mint ami a növény számára optimális lett volna, majd a május közepén érkezett jelentős csapadék sokat segített. A hőmérséklettel is volt probléma, mert a hűvös időben a talaj hőmérséklete csak nagyon lassan, a szokásosnál jóval később érte el a 10 fokos küszöbértéket, ezért jelentős késést szenvedett a kukorica vetése. A napi középhőmérséklet májusban is csak kevésszer érte el a kukorica számára optimális értéket, a görgetett hőösszeg is jóval az ideális alatt alakul. A növény csirázása és kelése és korai fejlődése ezért lassan, vontatottan haladt.

Az előttünk álló héten lassan melegszik az idő, holnaptól már a csapadék sem lesz jellemző, és nagyobb részben napos időre számíthatunk. Bár kedden, majd csütörtöktől ismét előfordulhatnak záporok, péntektől zivatarok is, de csak szórványos jelleggel. Területi átlagban keddtől a hét végéig nem várható számottevő csapadék, csak kisebb körzetekben okozhat kiadósabb zuhit egy-egy hevesebb zápor. A talaj így szikkadni, száradni fog, csökken majd a nedvességtartalom. Kedden keleten még élénk, időnként erős lesz az északias szél, majd a hét végéig már nem lesz számottevő légmozgás. A hőmérséklet, ha lassan is, de emelkedik, a kezdeti 20 fok körüli maximumokról a hét végére 25 köré erősödik a nappali felmelegedés. A levegő páratartalma a nappali órákban 40-50 % alá esik majd, a gombás megbetegedések visszaszorulnak majd.
A hétre várható melegebb, nagyrészt napos idő a jelenlegi optimális talajnedvességgel szinte minden növényünkre kedvező lesz. Lassan kezd érni a cseresznye és a szamóca (mely esős időben lerohadna). A nyári kapásnövények fejlődése felgyorsul, erőteljesen növekednek majd. A kalászosok és a repce ideális körülményeket kap a szem- és magképződésre, nem jön rájuk nagy hőség. Kedvező lesz a heti időjárás a szálastakarmány készítéséhez is. A csak időnként élénk szélben végezhetők lesznek a növényvédelmi munkák. Az akác a virágzásra (ahol nem fagyott el a tavasszal) nem kap nagy meleget, hogy hirtelen véget érjen, nincs szárazság sem, és a hét nagyobb részében a szél sem zavarja majd a hordást.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2021. május 31.


* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
A kukoricára vonatkozó agrogram az erre a növényre jellemző optimális értékekhez viszonyítja a ténylegesen mért környezeti adatokat a növény vegetációs időszakában. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A hőösszeget 10 Celsius fokos bázishőmérséklettel számítjuk.


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2021. május 30-ig (mm)


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2021. május 30-ig (mm)


3. ábra
A 90 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2021. május 30-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 centiméteres rétegében 2021.május 30-án (%)


5. ábra
Minimum hőmérsékletek 2021. május 30-án (Celsius fok)


6. ábra
Árpa Gesztely térségében 2021. május 28-án
(fotó: Kovács Attila)


7. ábra
Őszi búza Gesztely térségében 2021. május 28-án
(fotó: Kovács Attila)


8. ábra
Repce Gesztely térségében 2021. május 28-án
(fotó: Kovács Attila)


9. ábra
Napraforgó Gesztely térségében 2021. május 28-án
(fotó: Kovács Attila)


10. ábra
Kukorica Gesztely térségében 2021. május 28-án
(fotó: Kovács Attila)


11. ábra
Virágzó akác Miskolcon 2021. május 30-án
(fotó: Kovács Attila)


12. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2021. május 30-ig (részletes magyarázat a szövegben)


13. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2021. május 30-ig (részletes magyarázat a szövegben)