2024. március 28. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2022. szeptember 12. 15:29

Növekszik a talaj nedvességtartalma

A múlt hét második felében kiadós csapadék érkezett főleg az északkeleti és délkeleti országrészbe. A kukoricán ez az eső már nem segített, vegetációs időszaka a végén jár, de például a cukorrépának és az őszi érésű gyümölcsöknek még nagyon sokat számított. Az elvetett őszi káposztarepce vegetációs ciklusa pedig most indult, így minden csepp esőre nagy szüksége van. Az előttünk álló héten csütörtökig melegszik az idő, a kezdeti száraz napokat a hét második felében újra csapadékos napok követik, a hét legvégére pedig jelentős lehűlés valószínű.

Az elmúlt hét első felében elszórtan alakultak ki záporok az országban, majd csütörtökön hidegfront érkezett hazánk fölé, melynek mentén főleg északon, északkeleten és délen alakultak ki heves záporok, zivatarok. Átmeneti szünet után péntek éjjel újabb csapadékzóna alakult ki, mely északkeleten és délkeleten okozott kiadós csapadékot. Szombaton napközben és vasárnap többfelé voltak újabb záporok, zivatarok, de már nem adtak nagy terültre jelentős csapadékot. Az elmúlt öt nap alatt az ország jelentős részén 10 mm-t meghaladó csapadék hullott, sőt északkeleten és délkeleten nagy területen 40-50 mm-t meghaladó mennyiség esett (1. ábra). Ugyanakkor az északnyugati országrész és a Kaposvár-Szolnok vonal széles sávja kimaradt a csapadékból. Az augusztus 20. után kezdődött csapadékosabb időszak hatására az elmúlt 30 nap csapadékösszege már nagy területen meghaladja a sokéves átlagot, ilyenre pedig régóta nem volt példa (2. ábra), azonban a 90 napos összegben még jócskán van hiány (3. ábra). A talajok felszín közeli rétege az ország jelentős részén nedves, sokfelé sáros (4. ábra), és egyre nagyobb területen jut a mélyebb rétegekbe is (5. ábra). Jelenleg az Alföld középső részén a legszárazabb a talaj. Ennek megfelelően az aszály mértéke és területi kiterjedése tovább csökkent, inkább már csak az Alföld középső részére és a Délkelet-Dunántúlra jellemző.
A hőmérséklet a múlt héten lassan emelkedett, csütörtökön már 30 fok közelében alakultak a csúcsértékek, majd a hét végére 6-8 fokot mérséklődött a felmelegedés.

A napraforgót a legtöbb helyen már betakarították, bár az elmúlt esős napok ennek nem kedveztek. A kukorica a viaszérés – teljes érés fenológiai fázisában jár, ahol a nyáron nem silózták le. Nyugaton, délnyugaton, ahol a nyár első felében még aránylag kedvező volt a talajnedvesség, nem annyira rossz a helyzet, mint a keleti országrészben. Errefelé nagy területen egyáltalán nincs termés. Miskolc térségében nem minden táblában, de többnyire egy-egy cső van a növényeken. Ezek azonban jellemzően rövidek és hiányosan berakódottak. Az elmúlt napokban érkezett csapadék sok tekintetben életmentő volt, bár a napraforgónak és a kukoricánk már nem számított. A frissen elvetett repce kelését azonban lehetővé tette és a kiégett legelők is újrazöldülnek.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeinken az augusztus végére, szeptember elejére vonatkozó állapotot láthatjuk. Az index értéke ebben az időszakban csökkenni szokott, a nyári növények lassan beérnek, és az erdők zöld tömege is csökken. Idén azonban az aszály után megérkezett csapadék hatására sokfelé növekedett a zöld tömeg, leginkább az északnyugati országrészben, ahová legelőbb érkezett a csapadék. Az anomália térképen továbbra is a vörös területek vannak túlsúlyban, de az előző időszakhoz képest csökkent a nagy negatív eltérést mutató terület nagysága, vagyis az aszály mérséklődése a zöld tömeg mennyiségének növekedésében is kimutatható.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 1500 és 1650 foknap között alakulnak, a kukorica beéréséhez bőven elegendő. A nagyobb értékek a délkeleti, az alacsonyabbak az északi és nyugati országrészre jellemzőek. Az idei értékek többnyire 90-120 foknappal haladják meg a  sokéves átlagot, a tavalyinál pedig 110-170 foknappal magasabbak, (a 2021. év a hűvös májusáról is emlékezetes). Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a hőmérséklet hatására tavalyinál és az ilyenkor szokásosnál körülbelül másfél-két héttel korábban következnek be, ugyanakkor az aszály miatt is lerövidültek a fázisok a kényszerérés miatt.

Kukoricára vonatkozó agrogramot* ezúttal Győr és Miskolc térségére vonatkozóan mutatunk be (6. és 7. ábra). Késve kezdődött a kukorica vetése az idén. Az április az átlagosnál hűvösebben alakult, és a talajok hőmérséklete csak lassan, a szokásosnál később érte el tartósan a 10 fokos küszöbértéket. Csapadék áprilisban több hullámban is érkezett, de a rekord száraz évkezdet után erre óriási szükség is volt. Május nagy részében csak nagy területi változékonysággal kialakuló záporok öntözték a friss vetést, így az ország jelentős részén a növény számára az optimálisnál jóval kevesebb csapadék hullott, és nagy területen kritikusan szárazzá vált a talaj felszín közeli rétege, ahonnan a kukorica ekkor a nedvességet gyűjtötte. A hónap utolsó hetében a déli, délnyugati országrészben, majd június első dekádjában nyugaton, északnyugaton esett nagyobb mennyiség, miközben keleten tovább száradtak a talajok. A június további része csak délnyugatra hozott komolyabb esőket, az ország nagyobb része szárazon maradt. Júliusban és augusztusban is folytatódott a csapadék egyenetlen eloszlása, szinte csak záporos csapadék hullott, a Dunántúl nyugati részén is egyre kevesebb, keleten viszont alig. A kritikusnak számító címerhányás időszakában csak az ország nyugati, mintegy ötödrészén állt rendelkezésre elegendő nedvesség a kukorica számára. Keleten sokfelé egyáltalán nem képződtek csövek a növényeken, már júliusban lesilózták a táblák egy részét. A szárazság augusztus első felében is folytatódott, a szemképződés fázisában is jelentősen alatta maradt a csapadék mennyisége az optimálisnak, az aszály a nyugati országrész egyre nagyobb részére terjedt ki. A Tiszántúlon a növények május közepétől, a Dunántúlon június közepétől – július elejétől szenvedtek a vízhiánytól. Országos, jelentős csapadék augusztus utolsó dekádjában, majd szeptember elején érkezett, de ez már csak kevés helyen segített a növényeken. A hőmérséklet áprilisban gyakran alakult alacsonyan a kukorica igényeihez képest, de az átlagosnál kissé melegebb májusban intenzív növekedésnek indult a hőösszeg. Júniusban, júliusban és augusztusban is gyakran volt nyári meleg (amit a kukorica egyébként szeret, ha van nedvesség a talajban), egymást érték a hőhullámok, így a hőösszeg a nyár során az optimális érték körül alakult.

Az előttünk álló héten változékony, kora őszi időre van kilátás. A keddi száraz idő után szerdán északkeleten, majd csütörtöktől a hét legvégéig már országszerte várható eső, zápor, helyenként zivatar is. Összességében a héten nagy területen várható újabb 10 mm-t meghaladó csapadékösszeg, sőt a jelenlegi számítások szerint délnyugaton ettől több is hullhat. A talaj nedvességtartalma kezdetben kissé csökken, a hét második felében viszont újra növekszik. Szerdán és csütörtökön a délnyugati, vasárnap már a nyugati, északnyugati szél erősödik meg nagy területen. Csütörtökig melegszik az idő, akkor 25-30 fok között várható a csúcsérték, majd a hét végére erős és napokig tartó lehűlés valószínű.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2022. szeptember 12.


* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2022. szeptember 11-ig (mm)


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2022. szeptember 11-ig (mm)


3. ábra
A 90 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2022. szeptember 11-ig (mm)


4. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 20 cm-es rétegében 2022. szeptember 11-én (%)


5. ábra
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2022. szeptember 11-én (%)


6. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2022. szeptember 11-ig (részletes magyarázat a szövegben)


7. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2022. szeptember 11-ig (részletes magyarázat a szövegben)