2024. június 13. csütörtök
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2023. május 1. 14:02

Jó idő a vegetáció fejlődése szempontjából

A múlt hét második felében bár többször többfelé előfordultak esők, záporok, ezekből jellemzően csak kis mennyiség esett, így összességében jól lehetett haladni a vetéssel. A talajok száradtak, de a már kelésben lévő kukorica és napraforgó számára a legtöbb helyen kellő mennyiségű nedvesség áll rendelkezésre a gyors fejlődéshez. A múlt csütörtöki és pénteki helyenként fagyos hajnalok óta melegedés kezdődött, és ezt a héten sem töri meg számottevő lehűlés.

Az átlagosnál 2 fokkal hűvösebb (1. ábra), és az Alföld nagy részén szárazabb, míg a Dunántúlon és az északi országrészben jellemzően csapadékosabb (2. ábra) április utolsó hete is több fokkal hidegebb volt az ilyenkor szokásosnál (3. ábra). A hét első két napján északkeleten és a déli országrészben hullott számottevő, 10-40 mm csapadék, míg az ország északnyugat-délkeleti tengelyének széles sávjában csak alig esett. Szerdától szombat hajnalig csak gyenge záporok fordultak elő, majd szombaton a Dunántúl nyugati felén, vasárnap pedig a középső országrészben voltak 1 mm-t meghaladó esők, záporok. (4. ábra) A talaj felső fél méteres rétege a legtöbb helyen veszített nedvességtartalmából a mögöttünk álló egy hét során, ez alól csak az északkeleti országrész és a Nyugat-Dunántúl egyes tájai kivételek, de még így is kellő mennyiségű nedvességet tartalmaz (5. ábra). A felszín közeli talajréteg különösen a Dunántúl északkeleti felén és az Alföld északnyugati részén száradt sokat (6. ábra).  
A hőmérséklet bár a hétvégén jelentősen emelkedett, a hét egészét tekintve így is 2-5 fokkal elmaradt az ilyenkor szokásos értékektől. A hét közepén volt a leghűvösebb, ekkor a napi középhőmérséklet is 10 fok alatt maradt az ország nagy részén, de a minimum értékek a derült, szélcsendes csütörtök és péntek hajnalokon voltak a legalacsonyabbak, amikor főként a középső országrészben hűlt többfelé fagypont alá a levegő (7. ábra). Pénteken melegedés kezdődött, így a hétvégén napközben már 20 fok körüli értékeket mérhettünk.

Az őszi vetések jó állapotban vannak, korán megindult a tavaszi fejlődésük. Az őszi búza szárba indult, az árpa már kalászosodik, a repce pedig teljes virágzásban van (8. ábra).
A nyári kapás növények vetése késést szenvedett a hideg, majd a sok eső miatt, de már mind a napraforgó mind a kukorica vetése folyamatban van.
A gyümölcsösök közül egyre több túl van már a virágzáson, több fajta is megszenvedte a március végi, április eleji fagyokat, majd a csapadékos idő nem kedvezett a beporzásnak.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink az április közepére vonatkozó állapotot mutatják. Az országban dinamikusan növekszik az index értéke a kellően csapadékos időben, kizöldültek a mezők, az alacsonyabban fekvő erdők, és az őszi vetések zöld tömege is egyre nagyobb. Az anomália térkép szerint a sokéves átlagnál országszerte jóval magasabb az index értéke, kivéve a Mecsek, a Dunántúli- és az Északi-középhegység erdeiben, ahol az áprilisi hűvösebb idő miatt kis lemaradásban van a vegetáció.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 70 és 90 foknap között alakul, a héten csak lassan emelkedett. Az alacsonyabb értékek nyugaton, a magasabbak keleten, délkeleten vannak. Ez az ország nagy részén elmarad a tavalyi értékektől, északkeleten viszont kissé meghaladja azt. A sokéves átlagnál országszerte van egy 30-50 foknapos elmaradás, ami azt jelenti, hogy a fenológiai fázisok is kicsit később következnek be.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Nyíregyháza körüli területre vonatkozó agrogramokon* (8. és 9. ábra). Augusztus utolsó dekádjában több hullámban jelentős csapadék hullott, így az őszi káposztarepce vetése a történelmi aszály után már kellően nedves talajba történhetett. A csapadékos idő szeptemberben is folytatódott, így a repce szépen kelt és gyorsan fejlődött. Az őszi kalászosok vetéséhez az október első felét jellemző száraz idő és optimális nedvességtartalmú talaj kedvező körülményeket teremtett. A hónap közepétől a talaj felső rétege egyre jobban kiszáradt, nehezítve ezzel a kelést. A november első hetében érkezett csapadékra igen nagy szükség volt az egyenetlenül kelt táblák egységesedéséhez, a sokáig kitartó enyhe időben az állományok kellően megerősödve indultak a télnek. A decemberi újabb bőséges csapadék hatására a talaj egyre mélyebb rétegei nedvesedtek át, töltődtek föl az Alföldön is, ami a növények tavaszi-nyári fejlődéséhez nélkülözhetetlen. Az év első hónapjában folytatódott az esős idő, egymást követő mediterrán ciklonok hoztak országszerte kiadós csapadékot, melyet a talaj már befogadni nem tudott, így egyre nagyobb területen jelentek meg a belvízfoltok, elsősorban az Alföldön. Január második felére már az ország túlnyomó részén elérte, a középső országrészben 100-150 mm-rel meg is haladta a szeptember eleje óta összegzett csapadék az őszi vetésű növények számára optimális mennyiséget. Január végén szárazabbra és kevésbé enyhére fordult az idő, de az igazi tél csak február első hetében érkezett meg. Február első fele száraz, hideg időt hozott, a tél folyamán egyedül ekkor sikerült a talajnak 5-20 cm mélyen átfagynia, miközben a belvizes területek kiterjedése lassan csökkent. A télies időjárás csak átmenetinek bizonyult, február közepén jelentően megenyhült az idő, de az egész hónap szárazabb maradt az ilyenkor szokásosnál, és március első két dekádjában is csak a déli országrészben hullott az átlagosnál több csapadék. Március utolsó harmadában kiterjedt esők érkeztek, az ország nagyobb részén átnedvesedett az ekkorra már kiszáradó fölső talajréteg. Kivétel ez alól az északnyugati országrész, ott csak áprilisban kezdődött ez a folyamat, de az április közepi nagy mennyiségű csapadék ott is feltöltötte a talajt. A hónap utolsó dekádjában azonban főként az Alföldön már száradni kezdett a talaj. Az összegzett csapadék az ország túlnyomó részén a tenyészidőszak kezdete óta az optimális mennyiség fölött alakul.
A szokásosnál enyhébb őszi és téli idő hatására az összegzett hőösszeg számottevően meghaladja az optimális értéket. Az átlagosnál enyhébb tél és kora tavasz miatt a kultúrák a szokásosnál hamarabb fejlődésnek indultak, viszont áprilisban gyakran volt az optimálisnál hidegebb időjárás.

A folytatásban is változékony marad időjárásunk. Kedden és szerdán sok lesz a felhő fölöttünk, és kedden főként a Dunántúlon, szerdán máshol is többfelé lehet eső, zápor. A nagyobb mennyiségű csapadékra a Dunántúl mellett az északi országrészben lehet számítani, ezeken a tájakon 2-10 mm valószínű a két nap során, míg az Alföldön jellemzően 5 mm alatti mennyiség várható a hét első felében. Csütörtöktől szombatig csak kevés helyen lehetnek záporok, majd a hét utolsó napja ismét csapadékosabbnak ígérkezik. A hétvégéig a legtöbb helyen a talajok nedvességvesztése lesz a jellemző. A növényvédelmi munkákat kedden és szerdán a csapadék mellett élénk szél is zavarja, a hét második fele, lesz alkalmasabb az ilyen jellegű feladatra. A hőmérséklet az ilyenkor szokásos értékek körül alakul. Többnyire hajnalonként sem hűl 5 fok alá a levegő, legfeljebb csütörtökön és pénteken reggel lehet néhol ennél kissé hűvösebb, napközben pedig 18 és 24 fok közötti értékeket mérhetünk, a csapadékos napokon és tájakon várható ennél pár fokkal alacsonyabb érték.     

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a Szolgálat honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer az OMSZ mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2023. május 1.

* Az őszi vetésű kalászosok számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Az elmúlt 30 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2023. április 30-ig (Celsius fok)


2. ábra
A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2023. április 30-ig (mm)


3. ábra
Az elmúlt 5 nap átlaghőmérsékletének eltérése a sokéves átlagtól 2023. április 30-ig (Celsius fok)


4. ábra
10 napos csapadékösszeg 2023. április 30-ig (mm)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában
2023. április 30-án (%)


6. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 20 cm-es rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában
2023. április 30-án (%)


7. ábra
Minimum hőmérsékletek 2023. április 28-án (Celsius fok)


8. ábra
Őszi káposztarepce Egyek (Hajdú-Bihar vármegye) térségében 2023. április 23-án (fotó: Kovács Attila)


9. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2023. április 30-ig (részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Őszi vetésekre vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2023. április 30-ig (részletes magyarázat a szövegben)