2025. január 6. hétfő
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2024. december 23. 12:18

Egyelőre nincs kilátásban tartós hideg

Az előző hét nagyobb része tavasziasan enyhe idővel telt, mely a többfelé későn, és egyenetlenül kelt őszi kalászosok megerősödését segítette. A hét legvégére érkezett hűvösebb és nedvesebb léghullám többfelé okozott havazást, de a folytatásban enyhülés várható. A kórokozók gyérüléséhez szükség lenne komolyabb fagyokra, tartós hidegre, erre azonban egyelőre nincsen kilátás.

Az elmúlt héten csütörtökig enyhe, kezdetben szeles, nagyrészt száraz időben volt részünk. Csapadék csak pénteken, majd pedig vasárnap estétől hullott. A hét végén északon sokfelé hó esett, így hétfő reggelre néhány centiméteres hóréteg is kialakult (1. ábra). A péntektől vasárnap éjfélig lehullott csapadék mennyisége északnyugaton, délen és a középső országrészben sokfelé elérte a 10-15 mm-t, míg keleten 2 mm alatt maradt (2. ábra). A csapadékra szükség is lenne, mert a 30 napos és a 90 napos csapadékösszeg is szinte országszerte hiányt mutat (3. és 4. ábra). A talaj sokfelé sáros, délnyugaton a felső egy méteres, az Alföldön és északkeleten a felső fél méteres réteg közel telített állapotban van (5. ábra). A fél méternél mélyebb rétegben azonban az Alföldön még sokfelé bőven van helye a leszivárgó nedvességnek (6. ábra). A talajban fagy nincs és még nem is volt számottevő ezen a télen.
A hőmérséklet hétfőtől kezdődően szinte országszerte 10 fok köré emelkedett napközben (7. ábra), csak a csütörtöktől tartósan ködös területeken volt ennél hűvösebb, majd pedig a hét végére érkezett hűvösebb levegő. Éjszakánként 0 fok köré csökkent a hőmérséklet, csak gyenge fagyok alakultak ki. A vasárnapra virradóra érkezett száraz és hideg légtömeg hozott országos fagyot, azonban ekkor is csak jellemzően -5 fok körüli értékek voltak jellemzőek (8. ábra).   

A repce fejlett, jó állapotban van az ősz első felére jellemző esős, de viszonylag enyhe időjárásnak köszönhetően. Az októberben vetett gabonák esetén azonban már nem ilyen egységes a kép. A november közepéig, egy hónapon át tartó száraz időszak többfelé egyenetlen kelést és nehézkes korai fejlődést eredményezett. Ezen sokat segített a november második felében hullott csapadék, majd a november vége óta jellemző viszonylag enyhe időjárás. A kártevők és kórokozók gyérüléséhez most már -10 fok alatti fagyokra lenne szükség, de erre egyelőre nincs kilátás.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramokon* (9. és 10. ábra). Szeptember első hetében még a júliusra és augusztusra is jellemző száraz időjárás volt az uralkodó. Ezt követően csapadékosra fordult az idő és október közepéig országszerte 80-180 mm eső esett, feltöltődött a talaj felső 40-80 cm-es rétege. A még száraz körülmények közt vetett őszi káposztarepce így eleinte nehezen kelt, utána azonban szépen tudott fejlődni, erősödni. Az őszi kalászosok vetését eleinte hátráltatta a sok csapadék és a sáros talaj, az október második dekádjától jellemző száraz idő és a nedvességben bővelkedő talaj azonban kedvező körülményeket teremtett a vetéshez és a korai fejlődéshez. A hónap végére azonban a felső talajréteg egyre jobban kiszáradt, és a később vetett kalászosok nehezen keltek, egyenetlenül fejlődtek. A november második felében érkezett csapadék sokat segített, majd a december első két dekádját jellemző enyhe időben többfelé megerősödhettek az állományok.  A szeptember elejétől összegzett csapadék jelenleg hazánk nagyobb részén meghaladja az optimális mennyiséget, elmaradás a délkeleti országrészben van.
A halmozott hőösszeg jelenleg kissé meghaladja az optimális értéket.

Az előttünk álló héten lassan megnyugszik időjárásunk, a Kárpát-medence közelében található légörvény veszít erejéből és távolodik is térségünktől. Kedden még várható csapadék, helyenként hó, majd kelet felől egyre inkább eső. Szerda reggelig összességében 1-5, míg délen akár 10 mm-t meghaladó csapadék is hullhat. Szerdára csökken a felhőzet és még csütörtökön is jobbára napos időre van kilátás. Péntektől legyengül a légmozgás, így a hét végére fokozódik a ködhajlam, csendes, nyugodt idő várható. Változás majd a jövő hét közepén érkezhet. A hőmérséklet nem változik lényegesen, éjszakánként 0 fok körül várhatók az értékek, csak a derült és havas tájakon lehetnek -5 fok körüli fagyok. Napközben pedig kevéssel 0 fok fölé, a naposabb részeken 5 fok köré emelkedik a hőmérséklet. A hét végére gyengül a napi hőingás a tartós köd beállásával.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2024. december 23.

* Az őszi vetésű kalászosok és az őszi káposztarepce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (2 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
Hóvastagság 2024. december 23-án 7 órakor (cm)


2. ábra
5 napos csapadékösszeg 2024. december 22-ig (mm)


3. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2024. december 22-ig (mm)


4. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2024. december 22-ig (mm)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj felső 50 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2024. december 21-én (%)


6. ábra
Talajnedvesség a talaj 50 és 100 centiméter közötti rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2024. december 21-én (%)


7. ábra
Maximum hőmérsékletek 2024. december 17-én (Celsius fok)


8. ábra
Minimum hőmérsékletek 2024. december 22-én (Celsius fok)


9. ábra
Őszi kalászosokra vonatkozó agrogram Győr térségére 2024. december 22-ig
(részletes magyarázat a szövegben)


10. ábra
Őszi kalászosokra vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2024. december 22-ig
(részletes magyarázat a szövegben)